Romantikus film volt már? Volt, de nagyon régen. Ideje újra, tessék.

Jelentkezzen, aki nem volt tinédzserként legalább egyszer - többé-kevésbé reménytelenül, viszont halálosan - szerelmes idősebb tanárába/tanárnőjébe, edzőbe, esetleg egy, az átlagosnál vonzóbb szomszédba/szomszédasszonyba, szülők barátjába satöbbi. Biztos van, aki megúszta, én nem tartozom közéjük.

Aki megúszta, megfosztotta magát a szenvedés élményétől is, pedig, bár akkor, ott nem ezt érezted, hanem a háborgó lelkedet, ami éppúgy fájt, mint egy fizikai sérülés, de hasznos tapasztalat, rá kellene tenni a bakancslistára, pont mint a berúgást és/vagy egyéb tudatmódosítást, a viszonzott, beteljesült "felnőtt" szerelmet és a punkzenét.

Aki viszont fölháborodva Btk-lóbálásba kezd, ha kiderül: a film, Una estrella y dos cafés (2006, Alberto Lecchi) egy 13 éves falusi lány és egy harmincas, közepesen menő építész kapcsolatáról szól, egyrészt megnyugodhat, bár spoiler: még utalás sincsen semmiféle nem helyénvaló történésre. Márquezt pedig az illető inkább ne olvasson, ott van pl., hogy csak egyet mondjak, A szerelemről és más démonokról, maga a pedofil fertő, fúj. 

Estela (Marina Vilte) már nem gyerek, de még nem felnőtt nő, ennek az élethelyzetnek minden beilleszkedési nehézségével. Purmamarcában él, ami viszont a szerencséje, nézegessétek a linkelt képeket, lejön, hogy miért mondom. Az Argentína északi részén lévő magashegyi falu világörökségi helyszín, a koloniál stílusú házikókat körülölelő, érctartalmuk miatt színes hegyek révén turistacsapda is kicsit - régi tervem csapdába esni itt, tán majd egyszer -, mivel azonban nekünk sajnos nagyobb az esélyünk meglátogatni a szentendrei skanzent, már csak a helyszín miatt is jó választás a film. 

Carlos (Gastón Pauls), az elméletben Buenos Aires-i, de a válófélben lét miatt már egy ideje a közeli megyeközpontban, Jujuyban élő építész építési telket keres Purmamarcában befektetők megbízásából. Így ismerkedik meg Estelával, aki a turizmusból élő helyiek szokása szerint segíti az odavetődőket. 

Tudja-e, ha igen, mikor vette észre Carlos, hogy Estela beleszeretett? Nem lett volna illendőbb és egyben empatikusabb is nagyobb távolságot tartani ebben az esetben? Vagy annyira elfoglalt a saját lelki válságával, hogy nem marad ideje végiggondolni, csak élvezi a helyzetet? Viszonozza is esetleg a lány érzelmeit, csak a közeledésben meggátolja a társadalmilag konszenzusos életkori tabu? - ezekre a kérdésekre nincs biztos válasz, ahogy Carlos felesége (Ariadna Gil) mondja, "nem vagy te rossz ember, mégis nagy fájdalmakat okozol másoknak". "Helyzeten", amit Carlos élvezni látszik, értve: beszélgetések, kávézgatás, kirándulások, csillagnézés a sivatagban - nos, némelyik szituáció akalmas rá, hogy reményt ébresszen abban, aki mindenképpen szeretne reménykedni.

Miközben Carlos valóban nem rossz ember - hogy "jó" volna, az sem derül ki, sodródóféle inkább -, aki ellenben valóban remek minőségű személyiségnek tűnik, az Ana, a felesége, aki rajtaütésszerű látogatásra érkezik, nyomban leveszi, mi a helyzet. Nem hogy nem hisztizik, ellenkezőleg: afféle "nő a nőnek" okossággal vígasztalja Estelát. Carlos és Estela között nem létezhet kapcsolat - volt már itt mozi efféle ősi tilalmas viszonyról: nevelőapa és mostohalány szintén beteljesületlen szerelméről: La Campana, igazán durva dolgok tabutémában pedig itt nézhetők/olvashatók: Nieve negra -, Carlos és Ana között kellene, hogy létezzen, mégsem működik.

Voltaképpen három magányos ember sztorija a film. Mindannyian megérdemelnének egy hepiendet bármilyen leosztásban, de nem jön össze.

A mozi gyengéjének érzem, hogy (vigyázz, lényeges tartalom következik!) Esetlának mégis jut valami falusi udvarló a végére, lehet, aki klasszik romantikára vágyik, örül a fordulatnak, szerintem viszont túlzottan szájbarágja a társadalmilag kívánatos üzenetet: aki még kislány, járjon csak a korban (és szociálisan!) hozzáillő fiúkákkal, az a világ rendje etc. Simán ki lehetne maxolni pedig a szenvedést ilyen esetben, ha a kapcsolat annyira fontos, hogy filmet kell róla készíteni, megérdemel tíz percnél hosszabb gyászt is. Szerintem.

Szokásom kalaplengetni az argentin mozi gyerekszínészein és amatőrein, ez most sincs másképp, Mariana Vilte nagyszerű művész. Ahogy itt olvasom, a rendező, Alberto Lecchi felfedezettje, egy korábbi rövidfilm forgatásán ismerkedtek meg Purmamarcában, az a mozi az Anita című filmben feldolgozott AMIA-merényletről, az egyik áldozat helyi rokonságáról szólt. "Lecchit elbűvölte a kép, Mariana személyisége és a történetek, amiket hallott a lánytól ott-tartózkodásuk idején. Így született az Una estrella y dos cafés", írja a La Nación cikke. Izé. Ha ez valóban így történt, már pedzegetem, miért idealizálja a forgatókönyv Carlos, az építész karakterét. De ahhoz is föl kell nőni, hogy ennyi rosszhiszem összegyűljön az emberben:)

A teljes film itt megnézhető, az előzetes pedig: