Titkosszolgák sötét magánüzletei, társadalmi rendszereken átívelő immunitása - ugye mondtam, hogy vannak párhuzamok az argentin és magyar közelmúlt történelmében? A mozi valós eseményt dolgoz fel: a Puccio-család feje, idősödő állambiztonsági tiszt népes családja, kollégái és barátai közreműködésével, illetve félrenézése mellett emberrablásra szakosodott bűnbandát működtetett a nyolcvanas években. El Clan (Pablo Trapero, 2015).
Trapero filmjei előszeretettel kalauzolják a nézőt, ha esetleg magától nem lenne dolga arrafelé, az élet árnyékos oldalára, hősei olykor csaknem szentek (az Elefante blanco nyomornegyedbe vezényelt misszionárius jezsuitái), máskor jobb sorsra érdemes, ilyen-olyan okból megcsúszott figurák (Carancho, a zugügyvéd vagy a Leonera hőse, a gyilkossággal vádolt fiatal édesanya). A mostani helyszín a városi középosztály végtelenül hipokrita világa, ahol a - khm némi jóindulattal nevezzük így a katonai diktatúra titkosszolgáját: - tisztviselő családi házának pincéjében emberek raboskodnak.
Láncon, félmeztelenül, ütésektől véresen, csuklyával a fejükön. Pont úgy, ami a családfő, Arquímedes Puccio (Guillermo Francela) főállásában a szokásos ügymenet.
Puccio a diktatúra "piszkos háborúja" idején kezdte működtetni a bandáját, akkor, amikor a rendszer mindennapossá tette emberek nyomtalan eltüntetését, megkínzását és likvidálását. Talán megtetszett neki az ötlet, miért ne dolgozhatna saját zsebre, ha már élvezi vagy legalábbis nem zavarja a véres munka? - gondolhatta, bár ezt igazából sosem tudjuk meg, Puccio ugyanis sosem vallotta magát bűnösnek. A bíróság előtt azt vallotta, hogy az általa is csak harci mozgalmár nevükön ismert szervezők a családja életével zsarolták, hogy végezze el a piszkos munkát.
Márpedig a Család szent a számára, ez az "argentin Keresztapaként" is emlgetett film egyik fő üzenete. Ahogy képesek élni a mindennapjaikat, a feleség frissítővel kínálja az újabb rablást tervező csapatot, a kisebb gyerekek házifeladatot készítenek, tévéznek, a nagyobbak pedig beszállnak az üzletbe. Elsősorban a nagyfiú, a rögbi-bajnok Alejandro (Peter Lanzani), aki mintha maga is áldozatnak érezné magát, apja erős akarata áldozatának, miközben simán zsebre rakja a váltságdíjakból neki szánt részt, hogy szörfboltot nyisson, telket vásároljon és szép nőknek udvaroljon.
Kicsit zavarja, de azért nem nagyon, hogy apja áldozatai (ez pl mindenképpen SPOILER VIGYÁZZ), hiába fizet a rokonság, nem élik túl az akciókat, a Klán végez minddel (ahogy lenni szokott, egészen az utolsóig, akit a "nagy erőkkel kivonuló" rendődök kimenekítenek a pincéből).
Hiába, hogy dokumentumfilmszerűen egyszerű a történetmesélés - néha bevágják a sztoriba a végkifejletet, a rendőri rajtaütést, de ez is simán elmegy dokukelléknek -, a mozi remek, van annyira abszurd még így is, hogy Almodóvar bevállalja a producerkedést. Jobb is egyedül nézni, én legalábbis jobb szeretek magam elmélkedni a nehéz történeteken egy darabon. A Clan egyszerre fest képeket a történelemről, a végnapjait élő diktatúra kivételezettjeiről, arról, hogyan zsilipeltek át a friss demokráciába, mutat görbetükröt a középosztályról, amelyik szinte (?) bármire képes, hogy feljebb kapaszkodjon, lásd még szörfbolt.
A film végén, már a főcím előtt felíratozott "mi történt utóbb hőseinkkel?" részben fricskát kap maga az igazságszolgáltatás is. A halálbüntetést a barbár vérbosszú katagóriájába sorolom ugyan (továbbra is és teljes meggyőződéssel), de az, hogy a klán kültagjai megúszták egy ejnyebejnyével, s maga a főkolompos is szabadult 2008-ban, miközben mindent elkövettek ami Káin és Ábel óta a legfőbenjáróbb vétek, ide értve az újkori Btk-k létező összes súlyosító körülményét, nos ilyenkor kicsit akadozva érvelek a saját szelíd és humánus igazságom mellett.
Az előzetes angol felírattal alant, a kedves Youtube szerint "akár 13 euróért" megnézheted az egészet, nos én fizettem ugyan, de mindössze 2 eurót, sztem ennyit bőven megér, ha neked is, kattints.
