Minden argentin rablógyilkos szép, meleg fiúka? Az első, és a második gondolatom is ez volt Luis Ortega filmjét nézve (El ángel, 2018) - nehéz nem észlelni a párhuzamot Marcelo Piñeyro Plata quemadájával. Bár a kritikák rendre Trapero El clanjával vetik össze. Ebben is van valami: Carlitos, a főhős bűntársa, Ramón (Chino Darín), igen, ő Ricardo Darín fia, ha nem az lenne szegény, azt mondanám, hogy teljesen rendben lévő az alakítás, de így csak azt kapja, hogy majdnem olyan jó színész, mint az apja, innen lesz szép nyerni, szóval Ramón családja valóban van olyan terhelt, mint az emberrablásra szakosodott família az El clanban.

De nekem mégis a Plata quemada az alap, ott van például a befejezés: lefogása előtt Carlitos ugyan magában, de éppúgy bulikázik a kommandósok gyűrűjében, mint az előd fiúpáros tette annó. De már csak azért is citálnám a Piñeyro-filmet, mert számos kritika fanyalgott (magyarul az Indexen pl ez itten) az Ángelen, miszerint midologmár szerethetővé tenni egy pszichopata, aszociális sorozatgyilkost.

Hát pont nem látok kísérletet sem erre. Ami a hatást illeti, én például (= 1 néző a sokból) nagyságrendekkel közelebb álltam rokonszenvezni a Plata quemada """"hőseivel"""", nem mintha ne lettek volna latrok ők is, de egymást legalább valóban szerették, ha másokat nem is, Carlitosról ellenben semmi ilyesmi nem mondható el, mármint hogy bármilyen emberi érzelemre képes lenne. Csinosra maszkírozott gyilkológép - márpedig ha ez kiderül valakiről, akkor szerintem pont nincs gond a forgatókönyv megközelítésével.

Föltéve, hogy nem szájbarágó erkölcsi útmutatásra, bibliai példázatra váltottunk jegyet, hanem moziba egy film-noir történetre. A teljes, de legalábbis fél Almodóvar-família által összeproducerkedett pop-art az Ángel. Amennyiben pont olyannak festi le a hősöket, amilyennek látszanak, nem magyarázza meg, miszerint sorozatgyilkolni helytelen magatartás, ha egyszer a főszereplő előnyös külsejű, nem írja át rosszarcúvá, csak mert igazságosabb, ha egyben csúnya is, aki rohadék. Nem keresi az okokat sem (Carlitost gyerekkorában megharapta egy foxi, a családnak nem volt pénze bundazoknira, netán vonzódik az anyjához, semmi efféle tényfeltárás). Viszont a valóság popartos másolása annyira remekül sikerült, hogy a főhős, Carlitos, azaz Lorenzo Ferro nem csak a filmbeli anyjára (ezúttal megtört, idősödő asszonyként is nagy kedvencünk, Cecilia Roth) hasonlít, de saját magára is.

Ezt így hogy? Hát így. (Poszt folytat alant)

Ő az eredeti Carlitos, azaz Carlos Eduardo Robledo Puch, akit 11 ember hidegvérű kivégzése és kitudjamennyi fegyveres rablás miatt 1972-ben, mindössze 17 éves korában elfogtak, majd elítéltek, s Argentína történetében a legtöbb időt, 45 évet töltött börtönben. 

Nem krimi az Ángel, amennyiben semmit sem látunk a nyomozásból, abból, a zsaruk hogyan és mikor jönnek rá, hogy Carlitos az, akit keresnek. A sztori a fiú sztorija, az elejét ő narrálja, született rablóként mutatva be magát, mint aki nem hisz "ezekben a dolgokban, hogy ez az enyim, ez meg a tied". Gyilkos később lesz, bár nem sokkal: az egész történet egy év alatt játszódik, ennyi idő telik el amíg a besurranó tolvajból nagymenő rabló, majd hidegvérű gyilkos válik (a sorozatgyilkos nem jó szó egyébként: sokat öl ugyan, de nem egy bolond rendszer szerint, inkább mint a háborús katonák: ha úgy hozza a szükség). Nem csak az érzelmek, úgyis mint bűnbánat, kétkedés, kötődés, szerelem stb hiányoznak a portfolióból, de a félelem is: így lesz hatékony bűnöző, de ezért is bukik le nyilván. Én fizettem a Youtube-nak, hogy lássam a filmet (kb 2 eurót, sztem okés üzlet volt), ha te még nem tudod, hogy megéri-e, itt az előzetes angol felírattal, hátha segít eldönteni: