Milyen érzés szexelni miközben lángol körülöttünk pármillió dollárnyi bankjegy? És a házat, ahol meghúztuk magunkat, körbevették a kommandósok?

Piszkos realizmusnak, nihilista romantikának titulálta a kritika Marcelo Piñeyro filmjét (Plata quemada, 2000) - előbbi jelző találó, utóbbi nagyon nem. Ha valami, akkor Nene (Leonardo Sbaraglia) és Ángel (Eduardo Noriega) kapcsolata minden, csak nem nihilista. Megkűzdenek mindennel, amivel csak lehet: a bűnnel, a mi körülveszi őket, s aminek a részesei/ami a részük, a hatvanas évek homofób előítéleteivel, saját bizonytalanságaikkal, míg végül egymást, a szerelmüket választják. Ami azt illeti, eléggé későn. A kommandósok többen vannak.

Emlékeztető: Piñeyro-moziról, az egészen zseniális Kamchatkáról szóló poszttal indult a blogunk. Szeretjük.

Plata quemada-trailer alant. A teljes film is elérhető (perpill...), amennyiben nem zavaró a portugál feliratozás (annak, aki ért portugálul, nyilván nem az). POSZT FOLYTATÓDIK A VIDEÓ ALATT!!!

Melegfilm-e a Plata quemada? Bár a meleg-tematikájú oldalak így ajánlják, én másképpen gondolom. Ahogy a szexnek (szerelemnek) a való életben sincs neme - nincsen, erről hadd ne vitázzunk, köszönöm -, ebben a sztoriban sincs. Szerethetné egymást heteró pár vagy két lány is, mivel üldözött bűnözőkről van szó, a nemük a történetben majdnem mellékes.

Majdnem, mert van azért üzenete, hogy Nene és Ángel egy Buenos Aires-i metró-aluljáró mosdójában jönnek össze, a piszoárok és pornómozik világa a továbbiakban is erős párkeresési vadászterület. Amikor például Nene lánnyal próbálkozik, ennyire azért nem kell alámerülnie. Még akkor sem, ha kiszemeltje, Giselle (Leticia Brédice) prosti. Talán állandó identitásválsággal sem kűzdenének heteróként, s az is elképzelhető, hogy Ángel skizofréniának tűnő mentális zavara, vallási extázisa is enyhébb fokozatot érne csak el.

Miközben saját közegük alapvetően elfogadó velük - igaz, ez a közeg az alvilág, annak is a legmélyebb bugyra. A rablógyilkosoké és a felsőbb régetekből érkező (ügyvéd, politikaközeli fontoskodó) orgazdáké. Az időszak a hatvanas évek, de a filmből kikövetkeztethető, hogy az alapvetően macsóságról ismert dél-amerikai országban bizonyos szempontból jobb melegnek lenni, mint jelenidőben Kelet-Európában. Tíz évvel a Plata quemada bemutatója után, 2010-ben Argentína törvénybe foglalta az egyenlő házasságot (hasonlóan Uruguayhoz, Brazíliához és Kolumbiához; a négy ország Latin-Amerika lakosságának több mint 70 százalékát teszi ki).

A Nenét és Ángelt játszó Sbaraglia és Noriega szuperjóképűek - a tippem, hogy ez is a nézők megnyerését, érzékenyítését célozza. Alighanem könnyebb megértően szemlélni két szép ember szerelmi jeleneteit. Márpedig abból nem kevés van, ha direkt pornográf akciók nincsenek is. Én ellenben jobban örültem volna, ha esetleg kevésbé dekoratívak a hősök, viszont nem hasonlítanának annyira egymásra, mint két tojás (ráadásul harmadik bűntársuk, a heteró El Cuervo (Pablo Echarri) szintén nagyon hasonló, latinszeretős karakter). Lehet, moziban ez nem zavaró (sőt...), de a sokadlagos minőségű Youtube-videón eléggé megnehezíti az események nyomon követését.

Ángel és Nene (beszédes nevek, Angyal és Fiúka kb magyarul, bár az Ángel létező és nem is ritka férfi keresztnév) Ikrek (Mellizos) néven voltak ismertek az alvilágban - talán innen, hogy hasonló karaktereket kasztingoltak. Esetük megtörtént, sőt, Ricardo Piglia könyvet is írt róla, ami a film alapja lett. Elválaszthatatlanok voltak, innen az alvilági álnevük: együtt éltek és együtt is dolgoztak egy rablóbanda sikeres párosaként. Egyik akciójuk, egy páncélautó kirablása mégis balul sült el, tűzharcba keveredtek, Ángel megsérült.

Bújkálni kényszerülnek, amíg el nem ül a vihar. Átjutottak az uruguayi határon, Montevideóban húzzák meg magukat, utolsó állomáshelyük Giselle lakása. Aki azonban feldobja őket, bosszúból, mert nem sikerült Nenét leválasztania Ángelről. A kommandósok össztűz alá veszik az épületet, a fiúk isznak, szívnak, szeretkeznek, és felgyújtják a zsákmányt. A pénzégetés állítólag csak legenda, legalábbis ezt derítette ki egy uruguayi tényfeltáró újságíró könyve, ezzel együtt szép jelenet, legalább annyira idézi a Márquez-féle mágikus realizmust, mint a kritikák szerinti piszkosat.