Meg lehet-e haladni az egyébként remek Határátkelő blog törzskommentelőinek népi bölcsességeit kivándorlás-témában? Úgyis mint, ha leléptél, iksz idő múlva """"itthon""""" már idegen vagy, "otthon" ellenben sosem eresztesz gyökeret.
Az átlagosnál jobban érdekel a téma, ezért kezdtem bele a filmbe - mondhatnám, de nagyon nem lenne igaz. A magyar átlagot ugyanis aligha érdekli érinti bármi sokkal mélyebben: egymillió ember, az ország tizede távozott az elmúlt pár évben, zéró mennyiségű népek lehetnek, akiknek a közvetlen környezetéből ne akadna valaki, aki már odaát van vagy épp csomagol. Tanulságos lehet, mit lát/láttat a témában egy, a ki- és bevándorláskérdés mindkét "végén" erősen érintett, úgy is mint válságok és diktatúrák miatt milliók által elhagyott és (ugyanakkor) milliószámú papíros és illegál bevándorlót befogadó ország mozija. La extranjera (Fernando Díaz, 2008).
Megosztó film, a Youtube-on például eléggé szeretik (több mint félmillió néző, 1,3 ezer kedvelés és sok-sok lelkendező komment vs 280 nemkedvelés), az IMDb (az Amazon filmes adatbázisa) értékelői ugyanakkor annyira lehúzták, hogy ezt már minden fenntartásom ellenére trollkodásnak gondolom, mintha a rendező ellopta volna valakinek a kiskanalát: a 138 értékelő 75 százaléka a legkevesebb, 1 csillagot nyomta, így a tízes skálán 2,8-as átlaggal púposkodik a film.
Ez azért túlzás. Még ha a mozi nem is igazán lép túl a bevezetésként feltett kérdésen sajnos, ráadásul egyéb gyengeségei is vannak. A főhős, María (María Laura Cali) Barcelonában él átlagmigránséletet: diszkót takarít hajnalonta, egyetlen hozzátartozója, a nagyapja halálhírére látogat "haza", egy Isten háta mögötti faluba, megnézni az örökségét, egy romos viskót, némi szikkadt földdel. Ötletszerűen dönt a maradás mellett.
A vidéki élet nehézségeinek bemutatása finoman szólva is városi szemmel tálalt közhelycsokorra sikeredett. Azt, hogy a falusiak alapvetően irígy és gonosz bunkók, tudjuk az El ciudadano ilustre-ből, csakhogy az sokkal viccesebb volt. Most azt is láthatjuk, hogy egyáltalán nem egyszerű elvágni a csirke nyakát, mármint lelkileg megterhelő (szerencsére nem is vágja - spoiler), a kecske pedig csökönyös jószág, ha fejni akarják, de még a villanykapcsolót (!) sem könnyű megtalálni. Azt pedig egyenesen kívánatos lenne felíratozni, hogy csak azért mert María így tett, lehetőleg senki se próbálkozzon nulla tudással kerékpár helyett lovat szerezni közlekedés céljából, mert gondok adódhatnak.
A menyecske lehúzigatja az aranygyűrűket, feltűri az ingujját, és beletanul, elszánt keménysége azonban hitelesebb lenne, ha innentől kezdve valóban maga intézkedne, és nem felhőztetne egy helyi zöldbárót, aki kisegíti, ha a szükség úgy hozza (úgy hozza egyébként). Akkor is, amikor Maríának meglehetősen alapos konfliktusa támad a helyi egyfogúakkal, s némi nyígás után, egyébként teljesen érthetetlenül újra csak a maradás mellett dönt.
Gyere haza, fiatal? - ez biztosan nem volt a filmesek célja, sőt.
Vagy ha mégis, akkor alaposan mellé lőttek, María helyében szerintem bárki minimum a legközelebbi nagyvárosig, de inkább vissza Barcelonába futna. De a mellélövés, ha volt, sokkal kevésbé zavaró, mint a tényleg nézhetetlen kivándorló-visszaédesgető, hazaffyas giccsre sikerült Güelcom-nál, amivel eskü, nem fárasztalak Benneteket, de linkelem azért, ha valaki esetleg mégis pont erre vágyik.
A La extranjera minden gyengesége ellenére nézhető, meg is érinti azt, akinek van gondolkodnivalója a témában. Ha például ennyien mondják, és nem csak a Határátkelőn, hogy sehol nem lesz otthon, aki kettő vagy több helyen is szeretne, María Barcelonában például a keresztnév nélküli argentinnő, a porfészekben ellenben egy különc európai kurva, akkor lehet, úgy is van. Sokkal bölcsebb mondásokat a legpatkoltabb ismerőseinktől sem kapunk úgysem, lásd még, ott sem kolbászból van a kerítés, és egyébként is: miből fogsz megélni?
