argentin mozi

argentin mozi

Anya csak egy? La historia oficial

2018. február 11. - cruz del sur

historia2.jpg

Alicia, a negyvenes történelemtanárnő (Norma Aleandro) egy kő alatt tölthette az 1976-1983 közötti időt. 1983-ban, a rezsim végnapjaiban szembesül azzal, hogy mindvégig diktatúrában élt. A felismerés nyomán szétesik a családja, kiderül, kislánya, az ötéves Gaby, akit örökbe fogadtak férjével, egy megkínzott és eltűnt fiatal nő elrabolt gyermeke, Alicia férje pedig legalábbis erős kollaboráns. La historia oficial (Luis Puenzo, 1985).

"Kő alatt" = nem éppen a középiskolai pedagógusok szokványos élete. Nagypolgári jólét antik bútorokkal, szobalánnyal, bébiszitterrel, fényes fogadásokkal. Mindezt a férj remek állásának köszönhetően: Roberto (Héctor Alterio) alfejes a honvédelmi minisztériumban.

Ahogy mondani szokás, szépen élnek. A férj tisztelettel, sőt, olykor kifejezett szeretettel bárnik a feleségével és viszont, mindketten rajongva kényeztetik a kislányukat, és a személyzettel is barátságosak. Reggelente Alicia szigorú kontyba fogja a haját, diszkrét ruhát ölt, hogy órákat adjon egy fiúiskola nagykamaszainak a hivatalos történelemből.

A polgári rutint egy vidáman induló ötyetalálkozó szakítja meg. Az eseményre hazatért Alicia legjobb barátnője, az évek óta emigrációban élő Ana is (a valóságban is expat exmodell, Chunchuna Villafañe). Egy átlikőrőzött este utáni, már négyszemközti mély beszélgetésben Alicia számon kéri Anát, miért lépett le váratlanul, búcsú nélkül. Barátnője ekkor beszél először a letartóztatásáról, arról, hogy hogyan kínozták és erőszakolták meg, nem csak őt, de minden rabot. És hogy voltak ott terhes nők is, akik megszültek, de nem tudni, mi lett a kisbabáikkal.

Egyikük sem tudja akkor kezelni az információáradatot, Alicia viszont utóbb is képtelen kiverni a fejéből, amit hallott. Elkezd először kérdezősködni a férjénél, majd miután hiábavaló, nyomozni a saját kislánya előéletéről.

A film letölthető erről a blogról, az előzetes:

 

 

Annyit spoilereznék csak, hogy kiderül, Alicia félelmei nem alaptalanok, Gabyt keresi a vér szerinti nagyanyja, a kislány édesanyjának anyja is. (A film elkészítését a stáblista szerint támogatta minden idők egyik legmenőbb civil szervezete, a ma is működő Abuelas de Plaza de Mayo/Május téri nagyanyák. Az elnevezés a Buenos Aires központjában folyamatosan tüntető túlélő hozzátartozókra utal, akik máig nem adták fel a börtönökből kilopott csecsemők felkutatását, identitátsuk visszaadását. Komoly sikereket könyvelhetnek el.)

Az édesanya és férje is eltűntek, valószínűleg odavesztek a diktatúra börtöneiben. Hogy innen mi lehet a megoldás, hová fut ki a két család sorsa? Ezt már tényleg nem árulnám el, nézzed meg szépen, megéri azt a két órát.

Messze nem csak a kislány története amivel kapcsolatban enged Alicia szigorúan kiszámítható konzervativizmusa. Másképp néz az utcákat ekkor már 0-24-ben ellepő tüntető tömegekre, a saját lázongó diákjaira, hasonló szellemű fiatal kollégájára. Miközben a sztárbürokrata férj, aki minden valószínűség szerint soha nem szennyezte be a kezét közvetlenül, de a létező összes előnyét élvezte a piszkos háborúnak, maga is kemény napokat él. Irodájában csúcsra járnak az irateltűntetők, hemzsegnek a CIA-ügynök benyomását keltő amerikaiak és egyebekben is érezhető a rezsimváltásokkal vele járó stressz. A leköszönő elit pánikol.

Aki élt, sőt eszénél volt már a 1988-90-ben ugyanezt tapasztalhatta, ha nem is nagyon érezte át. Aki változást akart, azt, ha nem is érzett örömet, de hidegen hagyta a megyei párttitkárok, aparatcsikok, szakszervezetisek, vállalatvezetők sat. paranoiája. De így, egy másik ország hasonló eseményeit filmen nézve, erősen beúszik a párhuzam. Nem az abszurdum világa az sem, hogy egyszer, a Nemzeti Együttműködés végnapjaiban is lesz némi aggodalom. (Nem, nem gondolom, hogy a NER, akár csak a késői Kádár-rendszer összevethető lenne Videla tábornok rezsimjével. De az emberi félsz örök, és módfelett érdekes megfigyelni.)

A La historia oficial 1986-ban elnyerte a legjobb nem-angolnyelvű filmért járó Oscart (a másik Oscar-díjas argentin filmet, az El secreto de sus ojos-t már posztoltuk, több egyelőre nincsen). Érzek ebben némi álszent képmutatást is, nem mintha a mozi nem érdemelte volna meg száz százalékig. A rendszer azonban, amit bemutat, nem jöhetett volna létre az Egyesült Államok hatékony közreműködése nélkül, az áldozatok, akiknek emléket állít, az északi szövetséges áldozatai is.

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://cineargentino.blog.hu/api/trackback/id/tr4813656570

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása