argentin mozi

Focibálvány-imádók zarándoklata. El camino de San Diego

2018. szeptember 12. - cruz del sur

el-camino-de-san-diego-91148b4f-4222-446c-b432-a85a39a9fa7-resize-750.jpg

 

Az első argentin film, amit láttam, fene tudja, mennyi éve először - ő tehet mindenről:) Ahogy a bemutatkozó posztban írtam, random spanyolul beszélő mozikat nyomogattam a Youtube-on, hogy ne felejtsek el mindent, amit nagy nehezen betápláltam, itt, a falumban mondjuk úgy, hogy szerény lehetőség adatik gyakorolni. Nem állítom, hogy nem láttam azóta (vagy akár azelőtt is) jobb filmet, de hogy ez valami teljesen más lesz, mint a szokásos instant videó-élmény, az eléggé eldőlt kb az első tíz percben. El camino de San Diego (2006, Carlos Sorín).

Más: amennyiben hiányoznak (?) az akciók, a történet majdnem-mindennapi, afféle abszurddá, meseivé színezett mindennap, ami éppen a közép-európai szemnek ismerős: hogy mást ne mondjak, a Sörgyári capriccio orditozó Pepin bácsija sem jön szembe nagyobb eséllyel, mint Tatí Benítez (Ignacio Benítez), a fiatal, háromgyerekes észak-argentin (a csodaszép, de nagyon szegény Misiones-ba való) őserdei favágó, akit igazából egyvalami érdekel: a labdarúgás, közelebbről pedig Diego Maradona. Még a kislánya születésekor is arról győzködte az anyakönyvvezetőt, hogy simán hívhatják Diegónak vagy legalább Diegának a bébit. A hátára, a feszt viselt "szent" tízes mez alá "életnagyságban" fel is varratta a 10-est.

Ők: Pepin bácsi és/vagy Tatí valóban nem jönnek szembe a Dob utcában, de ha komolyan átgondoljuk, bármelyik szomszédunk lehet Pepin bácsi vagy Tatí is akár, csak kellő szeretettel és humorral, illetve némi fantáziával kell elmesélni a sztorijukat. Azt hiszem, valami ilyesmi miatt szippantott be rögtön az #argentinmozi.

Tatít a szimpla futballőrülete nem tenné különlegessé, pláne nem Argentínában - volt már focifetisiszta sztori, emlékezzünk: Papeles en el viento -, de azzal, hogy fogja magát, nekivág a többezer kilométeres útnak Buenos Aires felé, csak mert látta a tévében, hogy bálványa szívrohamot kapott, na ezzel azért kitűnik a tömegből. Ajándékot visz neki: jókorka szobrot, Róla mintázva, amit maga faragott ki egy fa gyökeréből.

Eddig ál-dokumentum volt a brazil határ melletti őserdő életét és lakóit szép képekkel és autentikus, amennyiben nem profi színész, hanem valódi misionero beszélő fejekkel bemutatva, innentől viszont afféle mese, Tatí utazása a film. Road-movie, mint Sorín korábban már posztolt filmje, a 2002-es Historias mínimas úgyszintén számos remek amatőr színész bevonásával. Utóbbi több szereplő története, valamennyiüket a véletlen sodorja egy irányba a déli Patagóniában (hahó, errefelé Északon van meleg és őserdő, és Dél felé zordul az éghajlat, nem nézek senkit hülyének, tudok róla, hogy tanultunk a déli félteke bonyodalmairól, elnézést, mégis időről időre magamat is emlékeztetnem kell rá). A Historias mínimas elvarratlanul hagyja a sztorikat, pillanatképek az utazók életéből, az El camino de San Diego ellenben komplett történet: Tatí elhatároz, gyakorlatilag egy fillér nélkül belevág, és ... (nincs spoiler, bár lehetne, hiszen sztori sincs, ugye).

Tatí faékegyszerű fiúka - "nem erősségem ez az írásdolog", mondja, amikor fel kellene címkéznie a szállítmányát -, de jóságos, akárcsak a népek, akikkel találkozik - a már ismert road movie-szabályok szerint. Brazil kamionos, útlezáró agrártüntetők, vak sorsjegyárus, néhány pap és egy-két kurva: csak, hogy a Diego = minimum szent, de helyben méginkább Isten alapvető összevetésen túl is legyen értelme a címadásnak. El camino, azaz El Camino, továbbá San Diegóról sem nehéz a további asszociáció a talán legismertebb zarándoklatra, a spanyol Szent Jakab-útra. Túlzás-e? Talán igen, de hogy blaszfémia lenne, azt cáfolnám. 

A film egészben íme, hátha te is addikt leszel:

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://cineargentino.blog.hu/api/trackback/id/tr5314235397

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.