argentin mozi

Tehenek az égből. Un cuento chino

2018. augusztus 18. - cruz del sur

chino.jpg

 

Kamu, fakenews, átverés. Argentinul ezt is jelenti a film címe (szó szerint kínai mese), kár, hogy a filmcímfordítók - a mozi angolul Chinese Take-out, magyarul Kínai, elvitelre néven futott -, kb 100-ból százszor leragadnak az első ötletnél, ami az eszükbe (?) jut. Lehetne még ferde szemmel vagy nagy falat is, mi? Un cuento chino (2011, Sebastián Borensztein)

Tényleg mese, felnőtt mese, celluloid parabola, erkölcsi példázat hihetetlen, abszurd elemekkel átszőve. Rengeteg minden belefér, és - szemben azzal, amit az Anitánál éreztem kicsit - bár sokat markol, egyáltalán nem fog keveset.

Ki- és bevándorlás. Különböző kultúrák együttélése. Posztháborús poszttrauma. Nagyvárosi magány. Sorsfordító véletlenek létezése és értelmük. Ez mind belefér másfél órába, és abba sztoriba, hogy Roberto (Ricardo Darín), második generációs olasz bevándorló, a Malvin/Falkland háború antiszociálissá lett veteránja mit kezd a helyzettel, hogy mentorálnia kell egy spanyolul, sőt a kínain kívül egyetlen más nyelven egy szót sem beszélő kínai fiút. (A film elemzése szerepel ebben a remek tanulmányban, A bevándorlás az argentin filmművészetben, akit érdekel a téma, olvasgassa bátran, de csak ha megnézte a filmet haha.)

Roberto látszólag szelíd, magányos figura. Reggeltől délutánig lakása alatt működő vasboltban szorgoskodik, délután gyűjtőszenvedélyeit éli ki, számos fura dolgot gyűjt, például üvegből készült kisállat-figurákat az édesanyjának szentelt házioltárként funkcionáló vitrinben, az anyjának, akit nem is ismert, aki Roberto születésekor meghalt. Legkülönösebb gyűjteménye mégis újsághírekből áll: esténként végiglapozza a napisajtót, és kivagdozza a legabszurdabb, "Terhes férfi madarat szült" típusú bulvárhíreket, majd beragasztja a napi termést az albumába. Pontban 23 órakor leoltja a lámpát és nyugovóra tér. 

Jun (Ignacio Huang) sztorija pont Roberto fakenews-albumába illik (vigyázz, spoiler: benne is van, úgyis mint sorsfordító véletlen nr1.). Éppen kínai kedvesét jegyezné el egy kínai tavon csónakázva, amikor rájuk zuhan egy TEHÉN (nyugi, el lesz magyarázva, a mese szintjén legalábbis, miért és hogyan), a lány meghal, Jun pedig nekivág a világnak, hogy megkeresse egyetlen élő rokonát, a nagybácsiját Buenos Airesben.

A városig eljut, de a nagybácsit nem találja, a közeg ellenséges, a nyelvet nem érti, a nyelvét nem érti senki. Eddig a nemrég posztolt és fentebb linkelt Anita-mozi meseszerű pandantja: Anita súlyos fokú down-szindrómával él, ezért nem tudja elmondani, honnan jön és merre tart, Jun "csak" kínai. Junnak mégis nagyobb a szerencséje, Roberto, ha kezdetben nem is túl lelkesen - konkrét többször is utcára teszi, amikor meg nem, akkor is alig várja, hogy megszabaduljon a fiútól -, de segít rajta. Most tudtam meg, hogy ilyen is van: buddy movie, amikor két, alapvetően más jellemű/szokású pasi közösen kalandozik, és végül csak összecsiszolódnak, már-már barátok lesznek. Ilyen volt a már posztolt Tiempo de valientes, és ilyen az Inseparables is, amin még tipródom, hogy ér-e egy posztot (ezt pl. segíthetnétek eldönteni, szükségét érzitek-e egy profin, remek színészekkel legyártott szívszaggató limonádénak egy kerekesszékbe kényszerült kőgazdag különc oligarcháról és az ő sittes külvárosi ápolójáról, rajtam nem múlik, én már láttam, szívesen megposztolom, ha tömegigény mutatkozik).

 Amire mégis a legjobban hasonlít, nem, hazudok: amivel a legjobban össze lehet vetni a 2016-os Borensztein-Darín film, a már posztolt, és egészen remek Kóblic. De hogyan is? A Kóblic egy brutális, véres politikai-western, az Un cuento chino pedig szelíd példázat a jóravalóságról. Mégis. A múlt démonaival kűzdő főhősök, Jun is az, de főképp Darín karakterei: Kóblic, akinek a katonai diktatúra, és Roberto akinek a Malvin-háború okozta a traumát, ami miatt kiíratkoztak a társadalomból. Kóblic az Isten háta mögé, a pampákra vonult el, Roberto maradt a városban, kiválóan el tudott szigetelődni ott is. 

Hogy a férfi koránt sem olyan szelíd, mint elsőre tűnt, viszonylag hamar megmutatkozik: válogatott cifrán káromkodik, ha a gyártó kevesebb szöget tesz a dobozba az ígértnél (igen, meg szokta számolni), ugyanilyen keresetlenül hajítja ki a boltból a kellemetlenkedő kuncsaftot, de nem rest, s ezt szintén nem gondolnánk a katonás fegyelemben élő férfiről, lefejelni az ügyeletes rendőrtisztet, amikor az illető idegenrendészeti őrizetbe venné Junt.

Te jó ég, mit művelne Roberto Röszkén járva? És mennyire igaza lenne. Ez jut az ember eszébe a jelenetet nézve. 

"Van két dolog, amit gyorsan észreveszek az emberekben. A nemeslelkűség és a fájdalom. Benned megvan mindkettő" - ezt Mari, a vidéki fiatal lány, Roberto szomszédainak rokona írja, egyfajta reménytelen szerelmi vallomásként. Roberto úgy tesz, mintha nem észlelné, de pontosan tudja, hogy a lány szereti, titokban ő is fantáziál felőle - nem igazán jött át nekem, hogy amiket beflashel, az emlékkép pár korábbi szexükről vagy vágyálom, talán mindegy is -, de, ahogy mondja is Marinak, ha nem is róla, inkább Junról és a kényszerű együttélésről a fiúval, de lány megérti, hogy neki is lehetne címezve: "Nehezemre esik kezelni bizonyos dolgokat"

Innen szép nyerni mindhármuknak. Hogy sikerül-e? Ha érdekel, nézzed meg, kiváló film, tényleg:

Un Cuento Chino from Ramon Ramirez on Vimeo.

Fotó: Roberta Alonso, Pinterest

 

A bejegyzés trackback címe:

https://cineargentino.blog.hu/api/trackback/id/tr2114188623

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.