argentin mozi

Közfeladatot ellátó személy. El último tren/Corazón de fuego

2018. június 29. - cruz del sur

tren.jpg

 

Az Orbán-Mészáros család kisvasútjának inverze. A táj, ahol a sztori játszódik, Uruguay síkvidéke lehetne akár a Vál-völgy is, olyan ismerős a szemnek. Csakhogy itt nem a népet húzzák le vasút címen, ellenkezőleg. Öreg szakik, agg forradalmárok beleállnak és megakadályozzák, hogy kedvenc nyugalmazott gőzmozdonyukat eladják a gonosz globálimperialistáknak. Az útvonal mellett élő népek nagy rokonszenvétől kísérve. Argentin-spanyol-uruguayi koprodukció, ezért is van két címe, a második - ezzel forgalmazták Amerikában - a vaslédi szívére utal. El último tren/Corazón de fuego (Diego Arsuaga, 2002).

A kép eredetije a Magyar Kétfarkú Kutyapárté, remélem, nem orrolnak meg a parafrálásért. Én csak megfordítottam. Hogy a déli féltekén jobban lássák...

Érezhetően jutalomjáték a három szenior sztárnak ez a kötöttpályás road-movie, vagyis talán még inkább: ez az úgyszintén kifordított western - hiszen a három öreg nem rabol, ellentétben a Vál-völgyi vadnyugat hőseivel, ellenkezlőleg: mentőakciót vezényel, megőriz. Héctor Alterio (ismerjük őt már például az Hijo de la novia-ból, ahol az alzheimeres Norma Aleandro párját játszotta), Frederico Luppi (a Nieve negra korrupt intézője) és Pepe Soriano tobzódik a szerepben, nagy szerencsénkre. Ismét, újfent és megintcsak dícsérjük a gyerekszínészeket, ezúttal Balaram Dinardot, aki a szépkorú vonatrablókhoz csatlakozó kisfiút játsza. És remek Gastón Pauls is, az ellenpont, a pragmatikus-kegyetlen, PR-vezérelt üzletember szerepében (ő szintén ismerősünk: a Nueve reinas-ban tettette magát hülyére, hogy átverje bűntársát, Ricardo Darínt).

A három öreg egy vasútbarát társaság tagja, egyikük masiniszta volt valaha, hajtotta is a "főszereplőt", a XIX. században készült, 33-as számú gőzmozdonyt, amikor az még üzemben volt. Az elsorvasztott uruguayi vasút  semmibe vezető sínpárjai mentén elöregedett, halálra ítélt falvak, szomorú szegénység. Ez ellen valóban volt némi társadalmi felzúdulás annó, de az El último tren sztorija természetesen fikció.

Maguk a főhősök sincsenek a legjobb bőrben: egyikük demenciája a sztori alatt fokozatosan romlik, míg el nem jut odáig, hogy már saját magát sem tudja beazonosítani (üzenet esetleg? a kiárusított/elvesztett identitásé? - ez az elemzés mindenesetre így gondolja, lehet így is van, bár én igyekezem óvatosan kezelni a miregondoltaköltő-típusú megmondásokat), másikuk súlyos szívbeteg, de fél a kezeléstől, a harmadik, az ex-masiniszta "csak" rendszeres konfabuláló, ilyet is láttunk már (Una mujer sucede), de ő egykor volt Franco-ellenes felkelőként ad elő soha meg nem történt harci emlékeket, míg mostanság inkább a lakbér kifizetésével vív egyenlőtlen kűzdelmet.

A vasútbarátok a tévéből tudják meg, hogy a 33-ast egy helyi vállalkozó eladta egy hollywoodi filmstúdiónak, hamarosan költözik. Akcióba lendülnek, befűtik, sínre teszik és ellopják a mozdonyt, felzászlózva, miszerint a nemzeti örökség nem eladó, a terv az, hogy átjutnak a brazil határon és elrejtik valahol kedvencüket. 

(Figyelem, ez a bekezdés lényeges epizódokat mesél el, görgess, ha nem bírod, köszönöm!) Nyomukban a karaktergyilkos, vértunkoló médiával és a felfegyverzett rendőrséggel ez nem jön nekik össze, de egy kisebb, afféle ghandista-békés állampolgári engedetlenséget azért sikeresen kirobbantanak, s bár végül fel-, majd letartóztattatják magukat, a 33-as gőzmozdony marad Uruguayban.

Nehéz nem észlelni a párhuzamot Marcelo Piñeyro mozijával, a Caballos salvajes-szel, pláne, hogy abban is Alterio játszotta a vén anarchistát, akkor történetesen bankot rabolt jótékony célokra. Az El último tren uruguayi rendezője maga sem titkolja az inspirációt, ráadásul barátok, sőt, a Plata quemada forgatásán stábtagok is voltak Piñeyróval.

Akárcsak a Caballos salvajes, az El Último tren is naív, meseszerű kapitalizmuskritika - ahogyan sok argentin mozi még, ami valahol vicces az évek óta a pengeszájú jobber Mauricio Macri vezette országban, ahol kb úgy osztják szét a világ talán legszebb természeti kincseit a spekulánskarvalyoknak (vö. Patagónia földjei, elzavart őslakosok, eltűnt, bántalmazott tűntetők), mintha nem lenne holnap. A baloldalt nyomokban sem tartalmazó ország állampolgáraként megkockáztatom, hogy amíg a korrupt populista Cristina Kirchner és csapata adja a mainstream "haladást", addig ez előreláthatóan így is marad, viszont nem feltétlenül igazolja, hogy ne lenne markáns balos hagyománya a déli országnak úgy az értelmiség, művészelit, mint a középosztály, munkásság körében. Ennyivel is beljebb vannak. Meg annyival, hogy a globalizációkritika, sőt:, -ellenesség, a nemzeti örökség védelme sat nem, vagy legalábbis jellemzően nem társul jobbszél érvekkel, idegenellenességgel, antiszemitizmussal.  

Piacfetisiszta barátaimnak pedig egyetlen kérdés. Bárki süthet pizzát? Bárki. Jó a pizza? Nem jó.

A teljes mozi megnézhető és le is tölthető itt, ismét köszönet a linkért a kedves Flor del ceibo-nak, aki pedig a filmelőzetest választja, itten van, tessék csak:

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://cineargentino.blog.hu/api/trackback/id/tr7414083183

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.