argentin mozi

Hospitalizációs ártalmak. Darse cuenta

2018. május 19. - cruz del sur

darse.jpg

 

Lehet tagadni, hangosan vagy csak befelé, magunknak, de fölösleges. Borzadunk a kórházaktól, rettegünk szembesülni vele, hogy az utazásunk véges, törékeny fogyóeszközök vagyunk, márpedig az ispotályoknál kevés hely vágja ezt az arcunkba hatékonyabban, még a temető vagy a templom sem. Alighanem ezért ütnek az orvosos filmek. A régiek és a módernebbeknek, a limonádék és az erősek, mind. Ross doktor szíveket tipor, Jirina nővér szívét tiporják vs az alapmű Száll a kakukk fészkére (One Flew Over the Cuckoo's Nest, Milos Forman, 1975). Utóbbi ligában indul Alejandro Doria 1984-es mozija. Annyira talán nem üt, gusztus dolga. De azért eléggé. Darse cuenta.

Az alig huszonéves Juant autóbaleset éri, kómába kerül. Na ha valamit nem lehet könnyű eljátszani, gondolom legalábbis, bár nem vagyok színész egyáltalán, az a kómás, majd kómából ébredező, tetőtől talpig gipszben, kötésekben és badázsokban múmiáskodó beteg, aki egy ideig csak nyögdécselni képes, majd félmondatokat hörögni. Arcizmok, tekintet - nagyjából ez kínálkozik. Ilyesmi feladata volt a csodálatos Törőcsik Marinak Mészáros Márta Aurora Borealisában, ahol haldokló öregasszonyként lemosott a színről kb mindenki mást maga körül, aki látta, tudja, miről beszélek, aki nem, fusson, és nézze meg.

A balesetes Juant az itt még karonülő, ha hihetünk a kritikáknak, nagyjátékfilmben éppen debütáló Darío Grandinetti szintén eléggé megoldja. Őt kicsit érettebben láthatjuk Eliseo Subiela művészfilmjeiben, pl. El lado oscuro del corazón, amiben megdug minden szóbajöhető nőt, amíg nem talál egy olyat, aki képes repülni, illetve Amodóvar Hable con ella/Beszélj hozzá című (orvosos!) kultmozijában éppúgy, mint sokkal érettebben a már posztolt és eléggé kedvelt Relatos salvajes-ben, szal nagymenő. Lett később. Ekkor még tologatta a csattogós lepkét. 

Mondok, arc és tekintet, de hát ott a kéz is - amikor láttam a filmen a képet, tudtam, hogy ezzel foglak sokkolni Benneteket, úgyis mint induló kép, később azonban tudatosult, hogy az ötletem sajnos nem egyedi: ebből készült a film plakátja is. Juané az égett, sebes kéz, amelyik tétován keresi a másikat. Az orvosét. Carlos, a doktor (Luis Brandoni) munkamániás csődtömeg: elviselhetetlen hisztérika feleséggel, a kilátástalanság, krízis, munkanélküliség elől Spanyolországba tipliző nagyfiúval, unott, értetlen és követelőző szeretővel.

Mániájává válik Juan esete, a talán csak véletlen érintésből azt szűri le, hogy a fiú, akiről mindenki lemondott, igenis élni akar. A mindekit meglehetősen szó szerint kell érteni: az eredeti kezelőorvosa, sőt a többi kolléga is, akikkel Carlosnak meg kell kűzdenie, hogy egyáltalán lelkiismeretesen elláthassa a beteget. És elengedte Juant a családja is, ami gyakorlatilag a nővéréből és annak családjából, illetve egy menyasszonyjelölt leánykából áll. Ha nem is ölik és vérfertőzik egymást halomra, mint a Nieve negra famíliája, de alig tűnnek rokonszenvesebb közegnek, ha egyáltalán. A nyomor lumpenizálta a valaha talán tisztesnek indult iparos családot, de most már a megélhetési csaták csak az alibit adják a barbár érzéketlenségre.

Persze, hogy Juan meg akar halni. De vajon sikerül-e neki? Vagy sikerül-e Carlosnak összetetriszezni a beteget? A testét és az éppúgy darabokban lévő lelkét? És vajon szabad-e ennyire túlnyúlni valakinek az akaratán? Vagy éppen ez az orvos kötelessége? - egyrészt nincs most spoiler, másrészt nincs is minden kérdésre válasz a filmben, marad szerencsére gondolkodnivalója a nézőnek is.

A dokinak egyetlen segítője akad, Ágada, az idősödő ápolónő. China Zorrilla alakítása a másik kalaplengetős. Szintén szétesett életet fojt hivatástudatba, afféle Kurázsi mama, a lepukkant, a budapesti Szent János Kórház rejtett kamerás mosdóshaming-felvételeit idéző közkórház lelke és motorja, még abból az időből, amikor az orvosok gond nélkül cigizhettek a folyosókon.

Zorrilla hatalmas díva, jó lenne több alakítását is ismerni, ezért is posztoltam korábban például a Conversaciones con mamá-t, ezért fogok még másokat is, de addig is nézzétek meg a mozit, jó szórakozást:

 

 

 

Itten pedig a bónusz. Silvio Rodriguez csodaszép zenéje, amit filmzeneként kölcsönöztek az alkotók. Na ez az, amit trollkodva a kubai Cseh Tamásnak szoktam mondani: fontosni bizonyára fontos és magvas gondolatok, de vajon miregondoltaköltő? La maza:

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://cineargentino.blog.hu/api/trackback/id/tr5813984014

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.