argentin mozi

Tilosban. La campana

2018. március 31. - cruz del sur

lacampana.jpg

 

Soha, de soha nem olvasok többé filmismertetőt, mielőtt belefognék a mozizásba - persze, hogy hiábavaló fogadalom, mint a másnaposan elhatározott absztinencia, mert hogyan másképpen választanék? Például a fim alá kommentelők megjegyzései alapján. Ebben az esetben például sokkal bölcsebb támpontokat adtak.

Ha az ismertetőkre hagyatkoznék, tuti nem választottam volna a filmet, ami pedig kár lett volna. Kefélős sci-fi az időcsapdába került tengerészről? Fussunk innen, inkátt a Netflixen valami pszichopata robotos, komolyan. Miközben a nagy fenéket. Egyszerre film a be nem teljesült szerelemről és a soha be nem teljesülő országról Freddy Torres első nagyjátékfilmje. Szerintem ügyesen megoldotta (La campana, 2011).

 

La campana: harang, úgyis, mint búvárharang, dunszt, búra, divatos szóval véleménybuborék, amennyiben nem hangos vészharang, ellenkezőleg: börtöncella, vagy méginkább remete-lak a totális bezárkózáshoz. A tengerész-legenda szerint afféle helyi Bermuda-háromszög. Hely a nyílt tengeren, ahol megzavarodnak a navigációs eszközök, elhallgat a rádió, és ami a legfontosabb: ha meg nem is áll, de lelassul az idő. "Neked úgy tűnik, mindössze egy délután telt el, csakhogy odakinn, a szárazföldön hosszú évek pörögtek le" - magyarázza egy vén tengeri medve a halászok törzshelyén Juannak. A férfi, szintén nem rutintalan tengerjáró, hiszi is, meg nem is.

Vonzza a lehetőség, hogy odakinn több halat foghat, de vannak rossz előjelek is: mintha egyszer megtapasztalnák fiatal társával, Luchóval (Juan Diego West) a campanát, bár akkor csak egy éjjelre veszett nyomuk. Nem úgy, mint annak a férfinek, aki évek múlva tér be a krimóba, hogy aztán minden idegennek tűnjön körülötte, annyira, hogy inkább az öngyilkosságot válassza.

Az eltűnés/felbukkanás/magány/kivetettség-érzés allegóriája bárhol számos üzenetet hordozna, Argentínában viszont ez különösen igaz. A film a nyolcvanas évek elején indul, a Malvin/Falkland-háború előestéjén - a politikai eseményekről az állandó hátteret adó tévéből/rádióból értesülünk, annyira részletesen, hogy a felületes nézőnek is szemet kell szúrjon, mennyire nem random zörej az aláfestés.

A sztori főcsapása Juan magánélete: hajója kapitánya halála előtt a nevelésére bízza kamasz lányát, Laurát (Rocio Pavón). Nem tudni, Juan mennyi idős ekkor, voltaképpen kortalan, a tengeri szélbe és a kemény munkába megkérgesedett, de kétségtelenül apakorú férfi. Jól teljesíti a küldetést, sőt: mindketten remekül teljesítik, nem esnek ki az apa-lánya szerepből, egy-egy szemvillanás jelzi csak, hogy amit éreznek egymás iránt, az már a legősibb tilalmak vidéke. Csak La Tana, a talján, azaz Olasznő, a Juanba szerelmes kikötői prostituált szólogat be a lánynak, más nem sejt semmit, a néző sem, sőt, alighanem maguk az érintettek sem: Laura és Juan valóban példás félcsaládként élnek. Juan a védelmező mostoha, Laura a szelíden rebellis fiatal lány. Rebellis, amennyiben nem elégszik meg a közegében a nőkre osztott szereppel - neki a kocsmabeli konyhalányság jutott -, nem csapkodja magát, csak határozottan kijelenti, hogy ő bizony nem fog egész életében poharakat mosni, mígnem, lassú víz, partot mos alapon végül kijárja, hogy vízre szállhasson Juannal, ami az álma.

A La Campana a reménytelen szerelmek filmje. Laura és Juan egymást szereti, de érzelmüket elfojtják a tabuk, Tana Juant, Lucho Laurát - a fiút behívják katonának, Laura sálat köt neki az utolsó éjjelen, a fiú úgy megy a toborzóirodába, hogy viseli. Soha többé nem bukkan fel.

Az elfojtást a lány bírja rosszabbul, a Malvin-szigeteki frontkatonák számára rendezett jótékonysági táncos bulin Tana nyúlja Juant, őt pedig az ivó talán leggusztustalanabb vendége kezdi molesztálni. Kimegy a dokkokhoz, és beleugrik a vízbe, lassan, hisztéria nélkül, szerényen, ahogy élt, úgy szeretne meghalni is - Juan egyik barátja menti ki, éppenséggel egy másik kurvát hagy ott, amikor látja a ugrani a Laurát. Juan ezen az éjjelen olvas bele a lány naplójába, miközben virraszt a lány mellett. Többé nincs (ön)áltatás: egyszerűen nem apa-lánya kapcsolat az övék.

Más viszont nem lehet - nincs ez kimondva, de eléggé egyértelmű, hogy ezért hajózik ki éjjel Juan egyedül a veszélyes nyílt tenger felé. Bele a campana harangjába. Hogy aztán csaknem húsz év múlva kerüljön elő ismét. És szembesülnie kelljen azzal, hogy a vén tengeri medvének igaza volt. Aki vissza tud térni, az is szívesebben veszett volna oda - nincs spoiler, csak annyi, hogy bár a campana lehetőséget adna, hogy Laura hozzáöregedjen szerelméhez, de nem ez történik. Miközben igaz, ami igaz, a lány valóban nem pohármosogatással keresi a kenyerét.

A helyszín Mar del Plata városa, a prospektusok, utázási ajánlók szerint elit atlanti-óceán-parti nyaralóhely. De a film a Tripadvisorban tesztelt negyedektől távol játszódik. A városrészen a campana időkapszulája sem sokat segít, húsz év alatt talán több az autó az utcákon, de a szlömös negyed nem változott, a diktatúra helyébe lépett rendszer államcsőddel járt, munkát keresők sora kígyózik felvételre várva, rosszarcú politikusok választási plakátjai alatt. Semmi happyend, még a lehetősége sem.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://cineargentino.blog.hu/api/trackback/id/tr3113797392

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.