argentin mozi

Elveszni Patagóniában. Historias mínimas

2018. február 26. - cruz del sur

minimas.jpg

 

Eltévedni, hogy gondolkodjam - az egyik mellékszereplő kapta a kulcsmondatot. A biológus kutató pontosan ezért utazza át Patagóniát egy furgonban. A tudós nővel egyebekben kevés dolgunk akad: szinte kényszeríti az úton gyalogló nyolcvanas öregembert, Don Justót, hogy ne gyalog tegye meg a háromszáz kilométert a sivatagos semmiben, fogadja el inkább a fuvart. Elviszi, beszélteti, beszél hozzá, orvoshoz kíséri, amikor szükségét látja, majd eltűnik. Gondolkodni.

Don Justo az évekkel korábban eltűnt kutyáját keresi. Másik két főszereplő is ugyanerre tart, Fitz Roy-ból Puerto San Juliánba. Roberto, a negyvenes utazó ügynök, és a fiatal anyuka a kisbabájával, María, akit behívtak a helyi tévé sorsolásos műsorába. Egyiküknek sem egyszerű az út. Historias mínimas (2002, Carlos Sorin). Road movie, mert szeretjük.

 

 

Don Justo-féle öreg lázadókkal már többször találkoztunk argentin mozikban (El hijo de la novia, Conversaciones con mamá,  Caballos salvajes) Amikor az idős generáció bátrabb és nyitottabb, mint a létfenntartásba megzombult középkorú fiaik korosztálya. Az öreg titokban, éjszaka lép le a családi üzltetet, a poros út menti kávézót működtető fiától és menyétől, majd megszökik az orvosi rendelőből is, ahol próbálták életre kelteni. Többen is fuvarozzák, még az özvegyéhez tartó Roberto is, segítik ismeretlen, egyszerű népek - pont mint Juant, a fiatal kerekesszékes utazót a Pies en la tierra-ban.

María nem ilyen szerencsés. Bizonytalan már az útra kelésben is, de falusi barátai rábeszélik: megcsinálhatja a szerencséjét. A fődíj egy kétszemélyes brazil nyaralás vagy egy konyhai szuperrobotgép, mindkettő elérhetetlen álom (hahó, Brazília a szomszéd ország, szlovákiai kirándulásról beszélünk, na jó, nem, persze, hogy mások a távolságok, ezek itt az Amerikák, nem véletlen, hogy kevés a road movie Gyál és Vecsés Dél között). Pénz nélkül, a kisbabával vág neki, hogy aztán szembesüljön a kilencvenes évek Napkeltéje, Budapest TV-je és Szerencsekereke helyi változatával - az ő számára a sosem látott csillogás.

Tündérmese lehetne, ha a tévé kliséi nem inkább egy vaskos vásári bábjátékot idéznének, hogy María megnyeri a robotgépet - csakhogy ... Ma _nincs_ több spoiler, bocsánat. Illetve annyi mégis, hogy Robertónak bezzeg bejön az élet, bár az özvegy nem adja könnyen magát.

Mindennapos drámák, kalandok, nem szomorú sztorik, de melankólikusak, elgondolkodtatók, pont mint elveszni Patagóniában, annyira mindennapos szereplőkkel, hogy a legtöbbjük nem is színész. Amatőr a már idézett biológusnő, igaz, csak színésznek az, valójában filmes, rendező, Julia Solomonoff, de Don Justót és Maríát valódi amatőrszínészek játszák: előbbi nyugdíjas uruguayi szerelő, utóbbi zenetanár. Nem venném észre, ha nem olvastam volna. Remekül adják a mindennapi népeket, lehetnék én is, de lehetne a szomszéd, bárki, aki hajlandó százkilométereket utazni egy illúzióért.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://cineargentino.blog.hu/api/trackback/id/tr3413701292

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.