argentin mozi

Coelho százlábút eszik és néha hány tőle. Selva

2018. február 09. - cruz del sur

selva.jpg

 

Rengeteg jó filmet kaptatok október óta. Most pedig büntetek.

Selva (2017, Martin Rieznik)

Élve éld az életet. Nem ijeszt meg, hogy az Univerzum végtelen? - aki ilyesmi bölcsességekre kíváncsi, vágjon bele a teljes filmbe, akinek pedig elég az ajánló is:

 

 

Figyelem. Ha hozzám hasonlóan nyelvgyakorlásból (is) moziznál, úgy járhatsz, mint én a venezuelai filmmel, amelyik egy siketnéma lány történetét mesélte el a főhős szemszögéből. Sőt, még úgyabbul. Az alig több mint egyórás film első húsz percében Lucas, az éppencsak huszonvalamennyi főhős (Mariano Kevrokian) néha felolvas egy könyvből, ami egy bennszülött törzsről szól, akik vagy léteztek, vagy sem, illetve rövid monológot ad elő a rutinszerűen mindenesti szelfivideóhoz. Egyéb dialógus nincsen, lévén Lucas egyedül bolyong az őserdőben.

Csalódott a civilizációban, inkább megkeresi a törzset, amelyikről a könyve szól. Amiből olykor hangosan felolvas, ugye. Remetesége megválaszolatlanul hagy néhány kínzó kérdést. Például. Hol tölti fel a fényképezőgép és a mobil akkuját? Hogy nem csípi meg valami mérges izé? Mit csinál a zacsis kekszek plasztiktasakjaival, ha egyszer _annyira_ tiszteli a természetet? - a nem kívánatos kukoricaleves-konzervet például hanyag elaganciával elhajítja, azt történetesen látjuk.

Ő mindenesetre elégedett, se a főnökei nem hajcsárkodnak felette, de a nők sem szomorítják, ahogy mondja: pont így érzem magam most. Mint egy boldog kutya, problémák nélkül.

A kutya, mármint Lucas gyerekkori kutyája meg is jelenik neki, amikor, nem tudni, pontosan mitől kicsit betép. De előbb felbukkan Selva, na nem az egész őserdő maga, hanem egy menyecske (Lola Banfi), aki így mutatkozik be. Más nem is derül ki róla. Például, hogy honnan támadt elő, hol él főszabályként, hogy lehet, hogy az esőerdő közepén mindig csini és makulátlan topocskában-shortocskában tipeg. (A nézőcsalogatónak szánt filmplakáton rajzolt változatban vízespólóversenyesen pöckös mellbimbókkal virít, ah ki emlékezik még a Füles újság olykor frivol képregénynőire? Kezeket a magasba!) Viszont eléggé idegesítő teremtés, ha kidobják az ablakon, na jó, a sátor bejáratán, visszajön... izé... ugyanott. Mindvégig megértően mosolyogva, és olyanokat beszélve, mint a naplementés facebook-képekkel osztott okosságok.

Lucast kellően idegesíti is egy darabig, de azért megkeféli a sokadik adandó alkalommal. Amikor is rátekeredik, de ekkor meg a nő tűnik el. Végül a fiúka kigyógyul, elhajítja a kedvenc könyvét is, és elhalad, hogy megtalálja a mit is?

Oké, vágom, hogy a nő illúzió, de hogy minek és miért, ezt megérteni én sajnos túlzottan iparos vagyok, ha valakinek van ötlete, idevele, a kommentfolyam szabad. Biztos viszont, hogy a Selva fantomcsaja fényévekkel iskolásabb megoldás mint Laura/Sofí/Rosita története a nemrég posztolt Una mujer sucede-ből. Még nem döntöttem el, hogy begombázott főiskolásoknak kellett-e rapid módon összedobni egy vizsgafilmet a kettesért, vagy profik néznek tökhüjének, de ilyet is kell néha. Vagy nem.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://cineargentino.blog.hu/api/trackback/id/tr6113647384

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.