argentin mozi

Bárki lehet szörnyeteg. Relatos salvajes

2018. február 04. - cruz del sur

relatos1.jpg

 

Mit tennél, ha betérne a krimóba, ahol pincérkedsz az utolsó büdös gyökér, aki az apádat öngyilkosságba kergette? Vagy ha a lagziban tudnád meg, hogy a vőlegényed a kolléganőjét dugja? Aki ráadásul a puccos vendégsereg egyik meghívottja?

Ugye, ugye. Még kevésbé drámai élethelyzetek is kihozhatják a bennünk lakó vadállatot. Szembesülés a parkolótársaságok, közteres lopóautók működésével például. Vagy egy sima pöcsméregetős közlekedési nézeteltérés.

Aki kiváncsi arra, mekkora kontrollvesztett vadállattá válhat bárki, mindenképpen nézze meg Damián Szifron filmjét (Relatos Salvajes 2014), magyar mozikban is ment Eszeveszett mesék címen. A teljes filmet fogadjátok szeretettel, csaknektek csakmost letölthető google-drive-ról, aki pedig beéri az előzetessel:

Említettem a Tiempo de valientes-ről szóló posztban, hogy Szifron kedveli az inspirációkat, és nem fél használni. Maga a cím, akárcsak a megvalósítás, burkolatlan nyúlás Roald Dahl Meghökkentő mesék (Tales of the Unexpected) novelláiból és/vagy a belőlük készült nyolcvanas évekbeli brit tévésorozatból. Ahogy nem nehéz az asszociáció, főképp Bombita, a bürokráciától megkattant mérnök-tűzszerész (Ricardo Darín) sztoriját nézve, a Michael Douglas-féle Összeomlásra (Falling Down, 1993).

Hat rövidfilm egyvelege a kétórás mozi, voltaképpen vígjáték, ha abszurd és fekete is, de az, én legalábbis kacarásztam _majdnem_ mindegyiken. Egy kivételével. (Figyelem, nagyon igyekezem a lehető legkevesebbet spoilerezni, de majdnem lehetetlen, aki nem bírja, görgessen!) Ez pedig az ötös számú. Amikor az kőgazdag apuka (Oscar Martínez) megpróbálja kimosni elkényeztetett kicsi fiát abból a szarból, amibe behúzta magát: éjjel ittasan elütött egy terhes asszonyt, aki meghalt.

Az összes többi őrülttel, még a sima előzési nézeteltérést élet-halál harccá turbózó juppival (Leonardo Sbaraglia) is érezni valami sorsközösséget, ha meg is ijeszt, elborzaszt is a történet, pirulunk, mert éreztünk már párszor hasonló értelmetlen indulatot, legfeljebb némi szerencsével még időben meg tudtuk fékezni a szörnyetegünket. De valahogy a gyilkos kis seggfejnek falazó papa és a hajnalban lábhoz rendelt simlis ügyvéd inkább fölháborít, mint mulattat. Ahogyan ügyészt vesztegetnek és ál-tettest találnak, természetesen egy csóró szolgát. Miközben őt, a halálos balesetet magára vállaló kertészt sem sajnáljuk, hiszen ő is beszáll pénzeszsák apuka megkopasztásába, még akkor sem szakad meg érte a szívem, amikor a lincselő tömeg ... - legfeljebb az fáj, hogy nem a kisficsúr került oda, ahová való.

A többi sztori teljesen rendben lévő a maga abszurd módján, ráadásul a legtöbb el sem megy a falig. A pszichopata szakácsnő (Rita Cortese) valóban leöli a mérhetetlenül seggfej vendéget, de az áldozat ártatlan fia végül kiokádja a patkánymérget és megmenekül. Darín/Bombita sittre kerül ugyan, de a házassága rendbe jön, ráadásul celeb-forradalmárrá válik, nem kicsit zorall rabtársainak is a kedvence lesz, hiszen bombát robbantott a közterületesek parkolójában. De csak miután többször próbálkozott az úgymond normális ügyintézéssel:

"Aki bűnözőknek dolgozik, maga is bűnöző" - mondja a közteres ügyintézőnek. Csak egyet tudunk érteni.

Bombita rokonszenves elkövető marad, még arra is ügyel - hiszen ez a foglalkozása -, nehogy emberéletben essen kár a robbantással.

Mégsem ez a kedvenc epizódom. Hanem az esküvős, az utolsó. Erica Rivas, azaz Romina, a megcsalt menyasszony elképesztő nagyot alakít. Fülig szerelmes fiatal nő, dühöngő fúria, közönséges, harsány ribanc - perceken belül vált, néha csak mimikával, sőt, olykor pusztán a tekintetével játszik, máskor eltúlzott, (jó értelemben) vásári gesztusokkal. Nemrég láttuk egy negyedik arcát is: (a) La Cordillera-ban ő volt Blanco elnök (Darín ismét) visszafogottan professzionális titkárságvezetője.

Nem mintha a többi színésszel elégedetlenkednünk kellene. Darín ugye, akivel szinte bármit el lehet sózni, Oscar Martínezt ismerjük az El ciudadano illustre gyermekien önző Nobel-díjas írójaként, a különösen dekoratív Sbaragliát pedig kétszer is extrém bankrabló-bűntársként láthattuk eddig: egyszer meleg volt (Plata quemada) máskor pedig anarchista (Caballos salvajes).

Akinek nem ízlése szerint való röhögni olyan vaskos tréfákon, mint a szélvédőre ... izé, elnézést, de: szarás, nézzen csak remek színészeket.

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://cineargentino.blog.hu/api/trackback/id/tr6113631336

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.