argentin mozi

Családállítás, pszichodráma, kibeszélőshow. Conversaciones con mamá

2017. november 21. - cruz del sur

Élni mindhalálig. Méltósággal öregedni. Nem félni szeretni. Megtanítani mindezt a gyerekednek. Akkor is, ha nem fiatal már, akkor is, ha egy szerencsétlen seggfej. És csak akkor menni el, ha mindez sikerült. Kb erről szól Santiago Carlos Oves filmje, a Conversaciones con mamá (2004).

Színház ez inkább: kétszereplős film, anya és fia, évtizedes eltemetett konfliktusaikat, elallgatott érzéseiket beszélik ki. Nem sokan, de azért akadnak mások is körülöttük, ám ők csak asszisztálnak a főszereplők pszichodrámájához. A nyolcvankét éves Anya (a csodálatos China Zorrilla), akinek bölcsessége messze felülírja az időskori demencia első tüneteit, és későnegyvenes-koraötvenes fia, Jaime, akit az argentin filmek magasszőkeférfije, Eduardo Blanco alakít. Emlékeztető: Blanco hasonló esetlen, jellemkihívásokkal kűzködő balfaszt játszott a Luna de Avellaneda piás kosáredzőjeként.

Jaime, a menthetetlen kispolgár mintapéldánya, hirtelen elveszíti állását: a patyomkin-boldog élet veszélybe került. A fiú, aki évek óta csak telefonon hívogatja anyját a szokásos udvariassági hogyvankázásra, egy napon mégis megjelenik látogatóban. Nem véletlenül: rá akarja beszélni az asszonyt, hogy adják el a lakást, amiben él. Csakhogy a mamának udvarlója lett. Egy nála 13 évvel fiatalabb hajléktalan kommunista agitátor.

Jaime ellenszenves felesége, Dorita és az ő anyja eszelték ki az ötletet, hátha így megmenthető átmeneti bevétel hiányában is a polgári látszat: a csinos családi ház medencével a kertben, a két autó. A feladatot Jaime kapta végrehajtani: beszélje rá anyját, költözzön hozzájuk, de hallgassa el, hogy ők maguk is költözést terveznek, arra az esetre, ha nem fordul jobbra a sorsuk. Emigrálnának. Az Anya azonban átlát a szitán: az igazi terv az öregek otthona, csakhogy abból ő nem kér.

Dorita nem csak az urát tartja terrorban, de a két nagykamasz gyereket is, lányát fogyókúrával nyomasztózza, a fiút építészeti tanulmányokkal. Jaime maga sem ismeri a fiát: nem tudja, mekkora tangótáncos tehetség, aki ezt szeretné hivatásának is. És egyik szülőnek sincsen fogalma sem, a két gyerek mennyire nem szeretne velük tartani, amikor elhagyják Argentínát.

Az Anya előre megfontolt győzködéséből hamarosan naponkénti rendszeres látogatások lesznek, egyre mélyebb beszélgetésekkel. Az asszony bölcsen irányít, nem sértődik meg akkor sem, amikor meg lehetne, hagyja, hogy a fia maga értse meg az életet. Mintha az idős nő lenne a lázadó kamasz, és fia a meggyőzhetetlen konzervatív szülő.

Két fő konfliktusuk egyike évtizedesen régi: miért nem sírt Anya az apa temetésén? "De sírtam, Jaime, sírtam" - ismételgeti az asszony kezdetben, s csak a film végefelé meséli el az ő történetét: megcsalt, megalázott nő volt, akinek hosszú özvegysége alatt nem is hiányzott újra próbálkozni a férfiakkal. És mindjárt itt a második, a fő konfliktus: Gregorio, a kommunista, anarchista hajléktalan, a főállású tünető agitátor (Ulises Dumont).

Ezkiez? Fiatalabb? Ráadásul ennyivel? És tényleg a kóbor macskáknak kitett ételmaradékot ette, így ismerkedtek meg? - ezek Jaime számára felfoghatatlan, visszataszító abszurditások. Ám az Anya van olyan bölcs, hogy ne reagáljon logikusan: hiszen neked sincs állásod, ember, ő legalább elfoglalja magát a tüntetéseivel, a világ igazságtalanságáról, globalizmusról, kapitalizmusról szónokol és gondolkodik, miközben te mit csinálsz? Kitennéd anyádat az otthonából, hogy feléljed az árát.

Nem ezt mondja. Hanem dícséri Gregoriót, hogy milyen ember és mennyire igaza van abban, amiért protestál. Végre ráveszi a fiút, hogy maradjon vacsorára, egyenek hármasban. Lassan közelítenek egymáshoz lélekben is, egészen addig, amíg Jaime végre ugyanaz a pocsolyában ugrálós boldog kisfiú lesz újra, akire anyja szeret emlékezni.

Ami a filmben szomorú lenne, azt jótékonyan eltitkolja a rendezés. Hogyan maradt végül magára a két férfi, Gregorio és Jaime, az Anya lakásában, amit sosem adtak el, hogyan kezd új életet a Fiú az Anya nélkül, de hallgatva az ő kioktatás, sőt, jótanácsok nélkül, szépen lassan átadott bölcsességére.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://cineargentino.blog.hu/api/trackback/id/tr3413345111

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.