argentin mozi

Pöpec Netflix-mozi közkívánatra. El secreto de sus ojos

2017. november 12. - cruz del sur

secreto-ojos-leeds-cervantes.jpg

 

Ha a blog három stabil olvasójának egyharmada mutat igényt egy recenzióra, azt bátran lehet közkívánatnak nevezni. És erősen illendő eleget is tenni a kérésnek. Még akkor is, ha a blogger későbbre időzített volna minden viszonylag ismert filmet. Az olyanokat, mint ez is (El secreto de sus ojos, 2009, Juan José Campanella, a film hivatalos oldala itt).

Ismert, mivel zsákszámra söpörte be a nemzetközi elismeréseket, köztük a legjelesebbet (?), a legjobb nemangolnyelvű mozi Oscarját is 2010-ben. Ráadásul játszották magyar moziban is Szemekbe zárt titkok címmel.

 

Update 2018. 07.31. ez is törlődött basszus:((( ígérem, valahonnan előbányászom a teljes filmet, addig sajnos trailer:

 

 

Mégsem lett volna az első tíz ötletemben. Pedig film, többedjére is nézhető, mindent tud, amit az oszkárok általában. Profi iparos termék, ekként inkább előfizetéses filmcsatornára való, mint "igazi" moziba: krimi a borzongásért adekvát, bár tökéletesen életszerűtlen csavarral a végére, évtizeket túlélő szűz büroszerelem, továbbá némi történelmi/társadalmi háttér és példázat. Kissé kiszámítható karakterek: az érzelmek kifejezésében bárdolatlan - értsd: a seggfej kollégát símán lepofozza a bírósági folyosón, de a Jónőt nem meri elhívni randizni - pasi (Ricardo Darín), a Jónő, aki még okos is (Soledad Villamil), a korrupt és bosszúálló felettes, aki gátolja a nyomozást, az önfeláldozó, piás jóbarát, a veszélyes pszichopata gyilkos és társaik.

Darín és Villamil egyébként összeszokottan játszák a nehézsorsú szerelmespárt, ugyanezt osztotta rájuk a forgatókönyv a tíz évvel korábbi El mismo amor, la misma lluvia című moziban - amit mindenképpen meg tervezek posztolni hamarosan, mert rettenet helyes film, tényleg. 

A film két idősíkban játszódik: Benjamín Esposito frissnyugdíjas ügyészségi nyomozó a kilencvenes évek elején. Levezetésként regényt ír egyik befejezetlen maradt esetéről, az akkor alig huszonéves fiatal nő, Liliana Coloto brutális meggyilkolásáról. Az 1974-es eset az ügyészség szégyene is, talán ezért sem mutat különösebb lelkesedést a múlt bolygatásáért az időközben nagyfőnökké törekedett akkori kisfőnök, Irene Menéndez Hastings. Becsületére szóljon, hogy mégis minden segítséget megad úgymond régi barátjának, Benjamínnak.

Akinek pedig a mániájává válik az írás. Rettegéseit, elfojtásait, elbaszásait éppúgy kiírja mint az emlékeit, amik közül több a fájdalmas, mint a szívet melengető. Ez az eset fordította meg a karrierjét: az ügy miatt temette el kollégáját és barátját, lett kénytelen gyakorlatilag menekülve elhagyni a fővárosi ügyészséget, hogy hosszú éveket töltsön egy Isten háta mögötti településen dolgozva, s az ügyészséggel együtt elhagyni a boldogság lehetőségét is, hogy Irene és ő is "üres életet" építsen a következő 25 évben. Miközben a gyilkos, Benjamín legalábbis így tudta a film 120. percééig, szabad lábon töltötte az időt Buenos Aires-ben.

A Coloto-nyomozás idején fordul meg az ország sorsa is: 1974-1975 a peronizmus utolsó évei. Formálisan demokrácia van, de alaposan érezhető a társadalmi feszültség, azé az országé, ahol egy titkosszolgálati fejes kiengedhet az előzetesből egy erőszaktevő gyilkost, hogy az nem sokkal később vezető politikusok testőre lehessen.

Vigyázat, spoiler következik!

A nyomozók, Benjamín Esposito és barátja, Pablo Sandoval (Guillermo Francella), kezdettől sejtették, hogy Coloto ismerte a gyilkosát: nem volt betörésnek nyoma, az áldozat beengedte az elkövetőt. A rivális kolléga, bizonyos Romano (nem sikerült rájönnöm a családnevére, kommentelhetné valaki, akinek viszont igen, köszönöm) ennek ellenére alaposan elkényszervallat két migráns munkást, amiért is Benjamín jól végigpofozza őt az ügyészség folyosóján. Innen nem különösebben bársonyos a viszonyuk.

Benjamínnak viszont, az özvegy férj (Pablo Rago) fényképalbumát nézegetve, feltűnik egy férfi, aki számos felvételen a háttérben szerepel, de mindig különös tekintettel figyeli a későbbi áldozatot. Az illető Liliana gyerekkori ismerőse szülővárosukból, Chivilcoy-ból, Isidoro Gómez. Az özvegy deríti ki, hogy a férfi Buenos Aires-ben dolgozik. Csakhogy állását nem sokkal a gyilkosság után felmondta, szállásáról nyoma veszett.

Mivel különösnézésért nem lehet gyanúsítottként idézni, egyéb bizonyítékok után kutatva Esposito és Sandoval bírói végzés nélkül betörnek Gómez anyjának lakására, a gyanúsított leveleit ellopják. Pechükre le is buknak, amit megússznak ugyan egy alaposabb fejmosással, de a Coloto-ügy aktája egy időre a fiók mélyére kerül.

Espositót nem hagyja nyugodni a lelkiismeret, különösen, hogy a pályaudvaron találkozik az özveggyel: a fiatal férfi naponta várja a "feketevonatnál", hogy összefusson a fővárosba ingázó Gómezzel, és maga vegyen elégtételt. Nem kívánja Gómez halálát, nem ért egyet a halálbüntetéssel, fejtegeti később, tökéletesen elfogadná, amit a törvény ró a gyilkosra, az életfogytiglani szabadságvesztést.

Esposito ráveszi Irenét, hogy nyissák meg újra a nyomozást, ráadásul támpontot is kap barátjától: az ellopott levelekben feltűnően gyakran ír anyjának kedvenc focicsapata játékosairól, remélik, elkapják az egyik meccsen. Ez némi üldözés után össze is jön, de Gómez makacsul tagad, Espositóék pedig továbbra is hadilábon állnak a bizonyítással.

Irene ekkor mutatja meg, hogy nem egészen az a jó családból való finnyás jégtömb, ami a híre: a kihallgatáson addig provokálja Gómezt, amíg a férfi előveszi a farkát és nekiesik a nőnek, az őrség szedi le Irénéről, viszont vallomásképpen is értelmezhető mondásokat is hörög. Előzetesbe került, az özvegy hálálkodik, ügy megoldva.

Legalábbis így tűnik, amíg Eposito, nem sokkal később hívást nem kap az özvegytől: nézze a tévét, Gómez látható az elnöki testőrségben. Benjamín és Irene rátörnek az időközben titkosszolgálati főnökké törekedett Romanóra, sejtve, hogy ő állhat a szabadítás mögött. Ő ezt nem is különösebben tagadja, mondván, gyanúsítottjuk remek börtönbesúgó volt, elsősorban a gerillamozgalmakról köpött, de többet nem magyarázkodik, lealázza és kitessékeli mindkét ügyészt. Akik a liftben még találkoznak magával Gómezzel is - az egyik legerősebb jelenet a filmben, egy hang dialógus nélkül.

"Azt mondta, életfogytiglan" - értetlenkedik a férj, akinek Esposito kénytelen elmagyarázni a történteket, azonban végül barátsággal válnak el. A nyomozó frusztráltságát csak tetézi, hogy közeleg Irene esküvője - végül a nő az, aki kierőszakol egy randevút még a lagzi előtt, tisztázandó, hogy mi is folyik közöttük.

Csakhogy Esposito nem ér oda a találkozóra. Barátját, Pablo Sandovalt menti ki egy kocsmai verekedés utáni igazoltatásból, majd viszi haza a saját lakásába. Elindul, hogy Sandoval feleségét rábeszélje, adjon egy utolsó esélyt erősen alkoholbeteg férjének. Mire együtt visszatérnek Benjamín lakására, az ajtót feltörve találják. Pablót szitává lőtték a nappaliban - eléggé nyilvánvalóan a szabadult Gómez cimborái akartak bosszút állni Espositón, csak éppen eltévesztették az áldozatot.

Formálisan áthelyezés, gyakorlatilag menekülés, méghozzá sokminden elől menekülés, ahogyan Esposito az északi Jujuy-ba költözik, hogy csak a diktatúra vége után évekkel térjen vissza. A pályaudvaron casablancásan búcsúzkodnak Irenével - Esposito regénye itt ér véget. Olvasva a kéziratot, Irene számon is kéri, hogy ha ennyire szentimentálisan élte meg a helyzetet, miért nem vitte magával. Benjamínnak nincsen válasza, de nem csak Irene kérdésére, arra sincsen, hogy mi lett utóbb a sztori többi szereplőjével. Mindenesetre kedvet kap befejezni a nyomozást.

Gómez címét nem ismeri a lakcímnyilvántartó, Liliana özvegyéjét azonban igen: a férfi magányosan él egy tanyán. Benjamín meglátogatja, nagyot drámáznak: kezdetben örülnek egymásnak, majd az özvegy vádaskodni kezd, kidobja Espositót, végül visszakozik, és bevallja, ő ölte meg Gómezt. Esposito lelép, de nem hagyja nyugodni a történet, kavarognak benne az emlékek, különösen az, mennyire nem bosszúra vágyott a férfi annak idején, hanem igazságszolgáltatásra. Visszalopakodik, és látja beigazolódni, amit sejtett. A gazdasági épületben a magánbörtön magánzárkáját, benne Gómezt, pont olyan állapotban, ami 25 év raboskodás után kinézhet.

Azt mondta, életfogytiglan - ismétli meg a férj, amit negyed százada mondott a nyomozónak. Esposito nem hív rendőrt, némán távozik, magára hagyva a két életfogytiglanost: Gómezt és az őrét.

Jelenti-e később hivatalosan, beleírja-e a kéziratba a fejleményt vagy egyáltalán: beszél-e róla bárkinek, mit fedezett fel, elvarratlan marad. Akárcsak viszonyuk sztorija Irenével: folytatják-e az üres életet, ami Benjamínnak egy kudarcos házasság utáni magányt, Irenének ellenben viszonylag boldog családi viszonyt, remek karriert, polgári jólétet, két cuki gyereket jelent, vagy vállalják magukat és egymást. Ha hivatalos helyen, az ügyészségi irodában kezdenek is beszélgetni, de legalább zárt ajtók mögött, ami bíztató befejezésnek tűnik. Szerinted?

 

Kép forrása: https://www.leedsinspired.co.uk/events/intrigue-cinema-series-el-secreto-de-sus-ojos

 

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://cineargentino.blog.hu/api/trackback/id/tr5913250773

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.